1992-2018

220 diákpolgármester-jelölt
330 kampányfőnök
2000 zsűritag
3600 stábtag
162 garabonciás nap
11250 program
400 000 diák

26 éves Magyarország legnagyobb középiskolás rendezvénye!

Az 1992 óta megrendezésre kerülő több napos diákfiesztán évről évre fiatalok ezrei vesznek részt óriási lelkesedéssel. A rendezvény keretein belül megrendezésre kerülő programok a város szinte minden pontján zajlanak. Oktatási és kulturális színtereken, Békéscsaba főterén, közterein.

A programsorozat minden évben 5 napon át tart.

A programok már reggel kezdődnek, délutánonként és esténként ingyenes előadásokon, könnyűzenei koncerteken, szabadegyetemen, előadói esteken és kampányprogramokon vehetnek részt a diákok.

A Csabai Garabonciás Napokon versenyek, vetélkedők is zajlanak. A diákok több változatos kategóriában mérik össze tudásukat, ezek elsősorban egyéni szereplésen alapulnak, de vannak közöttük csapatversenyek is. A versenykategóriák zömében klasszikus művészeti ágakat ölelnek fel, ám akadnak extrém, ügyességi és sportvetélkedők is.

A rendezvény központi eleme a diákpolgármester-választás és az azt megelőző választási kampány. A középiskolások 5 teljes napon át teljesen felforgatják a várost és igazi kampányhangulatot varázsolnak Békéscsabára.